Az ember akkor létezik, ha meg
lehet érinteni, ha látjuk, ha nem felejtjük el. Amint elvész minden emlékünk
róla, elfelejtjük, ezáltal eltűnik életünkből örökre. Már oly kevés emlékem
maradt Ricky bácsiról. Már nincs annyira előttem, már nehezen emlékszek nevére,
ennek pedig az lehet csak az oka, hogy Wayne gyenge, de még nem halt meg. Látom
őt, de nem tudom megérinteni, viszont emlékszek rá. Mi van ha tényleg majdnem
végleg elveszítettem. Lehet ha rákérdeznék Willy csak hazudna nekem. Látnom
kell. Látnom kell Wayne-t! A leveleket magamhoz szorítottam és lepörgött a
fejemben néhány levél tartalma. A sok „szeretlek” szó, a „remélem látjuk
egymást”, mind szívembe markolt. Próbáltam higgadtságot mutatni, bár ez
valahogy nehezen ment. A kabátomért siettem és a fogasról Willyét is levettem.
- Menjünk el a birtokra Willy! –
szóltam az öreg komornyiknak, ekkor viszont édesanyám jött ki a szomszédos
szobából, arcán meglepettség jelent meg.
- Édesem! – szólított. – Hova készülsz?
Szerettünk volna veled is beszélni egy csöppet. Egy nagyon fontos hírt
szeretnénk veled közölni. – Mondta, meg se vágva válaszomat.
- Anya, csak a birtokra megyek el
egy kicsit. Ígérem este hazajövök. - Még mindig úgy kezelnek mint egy ovist,
pedig már betöltöttem a tizennyolcat. Delia kiszámíthatatlan, egyszerűen nem
tudok rajta kiigazodni. Hol aggódik értem, hol adakozó, vagy inkább az próbál
lenni, hogy ne essen ki a „jó anya” szerepéből. Most is ezt tette.
Felajánlotta, hogy aludjak ott a birtokon, úgyis olyan régen voltam ott és
tudta, hogy szerettem ott lenni. Willy beleegyezett és ahogy ránéztem, azon
gondolkoztam el, neki is milyen nehéz lehet ez az egész. Titkolni, hogy egy
szellem lakik a kastélyban, aki Ricky bácsi barátjának a fia, nem lehet könnyű,
akárcsak nekem se. Nem mondhatom el a valódi okot, miért vágyok vissza, nem
mondhatom el, hogy mennyire szerelmes vagyok, nem mutathatom be a fiút a
szüleimnek, akit annyira szeretek. Rossz érzés, de mindenkinek így a legjobb.
Delia szólt pár inasnak, hogy pakolják el a ruháimat bőröndökbe. Én igazából
már tiltakozni akartam, de Delia elé sétált, pár kusza tincsemet félresimította
és mosolyogva mért végig.
- Olyan gyönyörű nő lettél kincsem.
Bár te inkább édesapádra hasonlítasz. – Mondatai hallatán máshogy gondoltam a
dolgokat, amiket hangoztatni akartam.
- Nem, anya. Rád hasonlítok a
legjobban. Apa néha hirtelen haragú, makacs és néha önző is, vagy egoista. Te
kifinomult vagy, kedves, mindig igyekszel mindenki kedvében járni. Egy
csodálatos személyiségű nő vagy. Kettőtök közül inkább rád hasonlítok. Ne azt
nézd, hogy külsőleg kire hasonlítok! Ezt szeretném megtanítani a világnak. –
Láttam szemében a büszkeséget. Büszke rám, hogy mondhatni gazdag létemre így
gondolkodok, így látom a világot… egy ideje, bár ez régen se volt máshogyan.
Nem szerettem mást ugráltatni, én akartam elintézni a dolgaimat, segíteni
szerettem volna az embereknek, csak esetleg régebben még számított, hogy néztek
ki a barátaim, hogy a kiszemelt fiú helyes volt-e. Mára ez megváltozott. Nem
kellett egy szót se mondania, mindent le tudtam olvasni az arcáról. Két
bőröndöt vittek ki, amit be is raktak a kocsiba. Willy elköszönt édesanyámtól,
majd beszállt a kocsiba. Kettesbe maradtam a világ legszebb nőjével, arcomra
mosoly húzódott, ám fejemben káosz uralkodott. Megöleltem édesanyámat, majd én
is követtem Willyt. Beültem hátra és intettem Deliának. Furcsa volt újra
elhagyni a sima utakat és rátérni a döcögősebbekre. Egész úton csendesen
utaztunk, Willy még tán szunyókált is egy kicsit. Szívem hevesen kezdett el
verni, amikor a kocsi megállt a kastély előtt. Nem foglalkoztam a
csomagjaimmal, se Willyvel, amiért később kellemetlenül is éreztem magamat, de
most szapora léptekkel tértem be bácsikám otthonába. Le se vettem bézs színű
kabátomat, a madárszoba felé vettem az irányt. Valamiért éreztem, hogy ott
lesz. Minden csendes volt, lehangolt, már a színeket is elhalványodtak
számomra. Ahogy megmarkoltam az ajtó kilincsét, nagy levegőt vettem, majd azt
kifújtam, s beléptem a szobába, ahol madarak csicsergése hallatszott.
***
Madaraimmal foglalkoztam és
nyakláncomat nézegettem, amikor ajtó nyikorgásra lettem figyelmes. Szerelmem
jött be az ajtón, könnyes szemekkel, mégis megkönnyebbült, mosolygós arccal.
Csupán talán négy lépés távolságra voltunk egymástól, nem tétováztam, ahogy ő
sem, hamarosan karjaimba zárhattam és újra érezhettem írisz illatát.
Lábujjhegyre állt, hogy belesuttoghasson fülembe.
- Hiányoztál. – Akár csak ő, ez szó
is hiányzott. Kicsit zavart, hogy kabát volt rajta, nem érezhettem puha bőrét. Újra
a talajon állt rendesen, ekkor viszont már elhúzódott tőlem. Kabátja zsebébe
nyúlt és egy nagy köteg borítékot vett elő. Gondosan össze volt kötve de én ezt
nem tudtam hova tenni. – Ezeket neked írtam. Szünetekben, szabadidőkben. Willy
elrakta őket. Ezért nem kaptál tőle egy levelet sem.
- De miért tette ezt?
- Azt én se tudom, de most
fontosabb: Mi volt az a jelenet ott a sikátornál? – Teljesen ledöbbentett, fogalmam
se volt arról, mit beszél. Ezt a tudatlanságot szerintem le is olvasta az
arcomról. – Azt se tudod miről beszélek…igaz?
-
Pontosan babám! –vágta rá vigyorogva. – De most inkább hagyjuk azt, ami
volt és élvezzük ki a jelent. – Húzódott mosoly az arcomra, majd egy kusza
tincsét eltűrtem arcából. Olvasott gondolataimban, megsimította arcomat és
végre eljött a várva várt pillanat, lehajoltam hozzá és puha ajkait
megcsókolhattam. Derekát átöleltem és kicsit megemeltem, ő pedig így ráállt lábamra,
csókunkat azonban egy percre se szakítottuk meg. Még egy kicsit csókoltuk
egymást, majd lassan ajkaink elváltak egymástól, ez pedig olyan érzés volt,
mint amikor két galamb eltávolodnak. Alig várják, hogy ismét találkozhassanak.
- Ma este itt fogok aludni. –
mondta, mire mindketten elmosolyodtunk.
Nem tudtam most mire gondol, bár
abban se voltam biztos, hogy egyre gondolunk. Ha mégis ő arra gondol, hogy ma
éjszaka legyünk együtt, eléggé bátran jelenti ki. Belőle azt nézném ki, hogy
szégyenlősen közli az emberrel mik a szándékai, vagy hasonló, de ő biztos volt
és talán kicsit kacér. Volt már dolga mással? Hosszú idő telt el, lehet hogy
csak egy kalandra kellek neki? A szememben…megváltozott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése