Egy éve...

Sziasztok! Rég hallhattatok felőlem, igen, egész hosszú időre eltűntem, ami azt illeti manapság alig van időm az írásra, sőt, régebben se volt valami sok, viszont most igyekszek visszarázódni a régi kerékvágásba, igyekezni fogok mindig valami újat felrakni, ha nem is folytatást, akkor egyéb kis kiegészítő részt. Egyszerűen nem is tudom napját, mikor írtam utoljára a Lélektükörbe, ugyanakkor láthattátok, hogy a harmadik kötet készülőben van. Igen, készülőben van, már régebben belekezdtem, így remélhetőleg pénteken már jön is ki az új rész és egy teljesen tiszta lappal indítunk. Yeey! ^^
Ugyanakkor hogy addig ne unatkozzatok, igyekszek majd egy kisebb novellát összedobni.

Most pedig térjünk a tárgyra! Egy éves lett a csatorna és ez idő alatt rengeteg dolog történt velem. Köztük az is, hogy sok emberrel ismerkedtem meg, akik a barátaim lettek, kaptam pár dicséretet a történetemre és sikerült a legfontosabb célomat elérnem: Elégedett vagyok magammal.

Ami a blogot illeti, nekem nagy öröm, ha látom, olvassák, wattpadom is van, ott is még a mai napig is kapok szívmelengető kommenteket, amitől egyszerűen kimondhatatlanul boldog leszek, ezt pedig szeretném nektek megköszönni. Remélem a továbbiakban is velem lesztek és a történetemmel boldoggá tudlak titeket tenni, valamint érdekesebbé tudom tenni a napotokat.

Köszönök mindent!

II. - 9. rész

Pont olyan kedvesek voltak, mint amire számítottam. Ahogy beléptem a házba, Michael felesége már borult is a nyakamba.

- Szia! – köszönt a nő, aki nálam talán két évvel lehetett idősebb. – Én Lorena Stronen vagyok, Michael felesége. Nagyon örülök a találkozásnak. – Igazából nagyon meglepett a nő, azt hittem előbb lesz valami kézfogás vagy hasonló. Jenny csodaszép volt. Barna hajában volt egy kis vörös árnyalat, gesztenyebarna íriszének belső részében pedig egy kis szürke szín bújt meg. Hosszú szempillái voltak, már így is láttam, alakja karcsú, mintsem vékony, a stílusa pedig elképesztő. Nőies, felnőttes, mégis kicsit fiatalos.

II. - 8.rész

Már vagy egy hónapja járunk Estebannal az egyetemre és mindketten imádjuk. Lehet ránk azt mondani, hogy stréberek vagyunk, de szeretünk iskolába járni. Ez nem hiszem, hogy baj, hisz mind a ketten abba az iskolába, arra a szakra járunk, ahol azt tanuljuk, amit szeretünk csinálni. A termek pont olyanok, mint a filmekben. Hosszú soron, nagy tér, sok szék és persze egy digitális tábla, vagy néhány teremben még a hagyományos, zöld tábla díszelgett. Legalább még nem kell digitális füzetbe írnunk. Már minden csak a technika körül forog? Mivé lesznek hát azok idők, mikor mindenki még a füzetbe írd az egyszerű kék színű tollal? Amit mostanában észrevettem, az az volt, hogy a füzetembe, vagy egy külön lapra, fát rajzoltam.

II.- 7.rész

               Aline Crine! – Mikor nevemet kimondta, teljesen ledöbbentem, a fiú már kérdezte tőlem, hogy mi a baj, természetesen továbbra is csak a lányt néztem.

- Ismerjük egymást?- kérdeztem tőle, mire a mögöttem álló kétségbeesett fiú már inkább csodálkozott, ahogy rápillantottam. – Te is látod? – érdeklődtem, hiszen már ő is a lány fele nézett.

- Látom hát.