2017. jan. 30.

Egy éve...

Sziasztok! Rég hallhattatok felőlem, igen, egész hosszú időre eltűntem, ami azt illeti manapság alig van időm az írásra, sőt, régebben se volt valami sok, viszont most igyekszek visszarázódni a régi kerékvágásba, igyekezni fogok mindig valami újat felrakni, ha nem is folytatást, akkor egyéb kis kiegészítő részt. Egyszerűen nem is tudom napját, mikor írtam utoljára a Lélektükörbe, ugyanakkor láthattátok, hogy a harmadik kötet készülőben van. Igen, készülőben van, már régebben belekezdtem, így remélhetőleg pénteken már jön is ki az új rész és egy teljesen tiszta lappal indítunk. Yeey! ^^
Ugyanakkor hogy addig ne unatkozzatok, igyekszek majd egy kisebb novellát összedobni.

Most pedig térjünk a tárgyra! Egy éves lett a csatorna és ez idő alatt rengeteg dolog történt velem. Köztük az is, hogy sok emberrel ismerkedtem meg, akik a barátaim lettek, kaptam pár dicséretet a történetemre és sikerült a legfontosabb célomat elérnem: Elégedett vagyok magammal.

Ami a blogot illeti, nekem nagy öröm, ha látom, olvassák, wattpadom is van, ott is még a mai napig is kapok szívmelengető kommenteket, amitől egyszerűen kimondhatatlanul boldog leszek, ezt pedig szeretném nektek megköszönni. Remélem a továbbiakban is velem lesztek és a történetemmel boldoggá tudlak titeket tenni, valamint érdekesebbé tudom tenni a napotokat.

Köszönök mindent!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése